VESZPRÉM MEGYEI KORTÁRS LEXIKON

 Keresés | Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala 


ÓVÁRI Ferenc
( Veszprém, 1858. május 3. - Veszprém, 1938. március 11. )

jogász

Középiskolai tanulmányait szülővárosában és Székesfehérvárott végezte, 1882-ben, a budapesti tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. 1884-ben ügyvédi vizsgát tett, majd Veszprémben ügyvédi irodát nyitott. Törvényhatósági bizottsági tagként főként a közigazgatási viszonyok javítását és a tűzoltás ügyeinek szervezettebb kezelését szorgalmazta. 1887-től a veszprémi önkéntes tűzoltóegylet örökös főparancsnoka, az országos és a Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke. 1892-ben szabadelvű programmal a nagyvázsonyi kerület országgyűlési képviselőjévé választották. Hat ciklusban a nagyvázsonyi, négyben pedig a veszprémi kerületet képviselte. 1904-ben megalapította a Balatoni Szövetséget, amelynek elnöke és közlönyének szerkesztője. Munkásságának eredménye a Veszprémi Színház és a Balatonalmádi-fürdő. Az országos politikától 1918-ban, az őszirózsás forradalom idején vonult vissza. 1927-től a Felsőház tagja. Ajka községnek Kossuth Lajos szobrát, Holló Barnabás alkotását adományozta. Életében és közéleti tevékenységében kiemelt hely jutott a Balatonnak és Balatonalmádinak. 1909-ben a Veszprém Város Díszpolgára címet kapott.
  M.: Veszprém megye tűzrendészete 1893–1911. Vp., 1911.
  I.: VÁTH János: dr. ~ 1858–1938. = Bt., 1938. 3–4. sz. – MARGITTAY Rikárd: ~. = Balaton, tájak, emberek. Bp., 1943. – MOLNÁR Jánosné: A millennium helyi mecénása. = N., 1996. aug. 17. – HOGYA György: Veszprém város díszpolgárai. Vp., 2001.– VERES D. Csaba: A veszprémi dr. ~ utca története. = VpSz., 2015. 4. sz. – BfÉL – Tilhof. – Tilhof 2018.– ÚMÉL IV. köt. – VpF. – Varga.